Európai álom

Európai álom

Let her go

A tekintélyt parancsolóan hatalmas napkorong narancsszínű sziluettje lassan a sík vidék horizontja alá bukik, miközben a csillagossá váló égboltot üde rózsaszínné varázsolja. A lágyan fújó, meleg szellő megmozgatja a nyitott ablakokat szegélyező függönyöket, s egy új nap hírnökeként nyújt megnyugvást még a reményteleneknek is.

Egy rendkívül szép, arab vonásokkal megáldott nő fekszik hanyatt puha ágyában, valahol a városra néző dombság kacskaringós, szűk utcáiban fekvő lakásában. Álmatlanul várja, hogy szerelme hazaérkezzen kései munkájából. Sötét tekintetét a hófehér plafonra szegezi, majd mélyet sóhajt. Legszívesebben kimenne a nappaliba, hogy ott várja a focistát, de tudja, James nem örülne annak, hogy a menyasszonya késő este is virraszt, csak rá várva.

Asia csöndességbe burkolódzva hallgatózik, s élvezi, ahogy a nyugodni térő nagyváros távoli hangjai elsimítják minden idegességét. Izgatottan ül fel, amikor meghallja, hogy a bejárati ajtó halkan kinyílik, majd kulcs csörgését követően bezáródik. James hosszú percekig matat a konyhában, majd pont, mikor Asia visszadől a fehér párnák közé, belép a hálószobába.

Fél óra elteltével jön csak ki a fürdőből, forró gőzt vonva maga után. A fiatal férfi óvatosan fekszik le szerelme mellé az ágyba, aki a lehető legmeggyőzőbben tetteti magát mély álomban alvónak. Izmos karja a gyönyörű nő vékony derekán pihen meg, s izmos mellkasához vonja szerelmét, miközben már egyre álmosabban hunyja le szemeit. Perceken belül elalszik.

Asia azonban álmatlanul fekszik az ölelő karok nyújtotta biztonságban, melyről azt hitte, ha körülveszik, pillanatok alatt ő is a jótékony sötétségbe burkolódzhat. Bosszankodva kezd el gondolkodni, vajon miért nem tud még mindig aludni. Kávét csak reggel ivott, délután pedig egy kiadós futásra is lelátogatott Madrid legnagyobb parkjába, amitől csak fáradtabbnak kéne lennie. De mégsem. Nem jön álom a szemére, és kezdi zavarni, hogy csak fekszik mozdulatlanul, és már csak nyugalom és sötétség veszi körül, elaludni mégsem tud.

Tekintete az előtte húzódó falon álló polcokra téved, s elkezdi nézegetni a sok képet, amik ott állnak. Majd tekintete megakad egyen, ami különösen nagy értékű számára. Az egyszerű, fehér keretes fotó halvány színei majdnem életre keltik a rajta szereplőket. Egy délről származó nő és egy arab férfi állnak szorosan egymás mellett, kezeik szorítják egymást. Boldogan mosolyognak a kamerába, mely utolsó közös képeiket készíti el. S a nő - hasában egy kibontakozó kis élettel -, nem sokkal utána Görögországba indult, ezzel örökre elszakadva szerelmétől. Ők Asia szeretett szülei. A családja.

Óvatosan lefejti a mögötte békésen alvó férfi izmos karjait oldaláról, majd nesztelenül kikel az ágyból. Belebújik az ágya végébe helyezett selyem köntösbe, majd kilépked a félhomályban álló nappaliba. Kíváncsian kerüli meg a konyhaasztalt, amelyre egy fehér dobozt helyeztek. Bélyeg és dőltbetűs, elegáns írás díszeleg a sarkában. Összevont szemöldökkel olvassa el a beszűrődő fényben nevét és címét, majd a félelem apró jeleivel telve nyúl a csomag felé, és finoman leszakítja a fehér csomagolópapírt. Egy hasonló dobozt talál a csomagolás mögött.

Leül az asztalhoz, lábát felhúzza teste elé, és körülölelve vékony karjaival térdét, felnyitja a küldeményt. A fedelet az asztalon odébb tolja, majd belenéz a dobozba. Képek, régi, megkopott levelek, néhány apróbb emlék, amelyet valaha egy ember minden kincsénél többre tartott. Értetlenül nézi a sok papírt, majd végül kiemel egy levelet és egy képet a többi közül. Érzi, ahogy kifut a vér az arcából, szája kiszárad és feje zúgni kezd. A levelet anyjának címezték, Mumbaiból, Dubaiba. Édesapja szálkás, kesze-kusza betűit fedezi fel a szavakban.

Már sejti, mit tart a kezében. Édesanyja sok nyári éjszakán mesélt neki a családjuk történetéről. Arról, ahogy elköszönt szeretett férjétől, és hasában születendő gyermekével, Asiával, útra kelt egy hosszú, fáradtságos útra, hogy elérkezzen Görögországba.

Drága Amirom!

Rövidke kis üzenetet tudok neked írni, de ezzel is tudatlak, hogy több kikötési pont után végre befutottunk Dubai hatalmas hajókikötőjébe. Elveszve néztem a monumentális árbocokkal felszerelt hajókat, jachtokat, motorcsónakokat. Amikor fél órára partra szállhattunk, siettem a legközelebbi postára, de nem felejtettem el szétnézni. Mindenhol gyönyörű dzsámik magasodnak és emberek ezrei tolonganak az utcákon.

Én és a baba jól vagyunk, remélem, Te is, Szerelmem! Néhány szó után már búcsúznom is kell, de ne aggódj, a következő városban is mindenképp írok néhány sort.

Szerető feleséged, szerelmed, gyermeked édesanyja,

Selmah

Könnyes szemekkel olvassa a sorokat.

Jól emlékszik még édesanyja megnyugtató illatára, bőrének hibátlanságára, selymesen alázúduló hajkoronájára, nagy, sötét, óvóan szemlélődő tekintetére, amelyből mindig szeretetet és bíztatást olvasott ki a nő. Óvatosan magához emeli a papírt, s beszippantja az illatát. Valaha biztosan anyja illatát árasztotta, ám mostanra csak az óceán sós levegője és az áporodott pinceszag maradt rajta.

Futólag a képre pillant, melyen még csak ketten állnak édesapjával, összeölelkezve, szerelmesen egymásra nézve. Anyja menyasszonyi leplét viseli, bár még így is elszabadult néhány sötét tincs a szorításból. Még egy levelet elővesz.

Egyetlen Szerelmem!

Biztonságosan átvészeltük a Perzsa-öbölben tomboló viharokat, és sikeresen partot értünk Katar szigetén, egy apró halászfalu dokkjai között. Szörnyülködve emlékszem vissza a tengeren töltött borzalmas pillanatokra. A vihar sok embert sodort a tengerbe, sokan szomjan vesztek, mások beleszédültek a hullámokba, ugyanis nem bírták megállni, hogy nagy kortyokban igyák a sós vizet. Kevesen maradtunk, s ez a megtépázott sereg fáradtan, éhesen szállt partra. A falubéliek hoztak inni, enni, adtak száraz pokrócokat, és felajánlották, hogy eljuttatják leveleinket a legközelebbi postához. A legközelebbi kikötőt Kuvaitban érintjük majd, aztán néhány napra földre szállunk, és marhák között megbújva utazunk tovább Egyiptom felé.

Következő alkalommal, amikor írhatok Neked, már Szueznél leszünk, készen arra, hogy újabb emberéleteket kiontó hajóútra vállalkozzunk. Most búcsúznom kell Tőled, ám tudd, Téged az életemnél is jobban szeretlek, és imádkozom Istenhez, hogy megvédjen Téged a hosszú úton, amelyen nemsokára követsz, drága Férjem!

Gyermeked és szerető édesanyja jó egészségben csókol Téged,

Selmah

Vékony ujjaival végigsimítja a gyűrött papírt, melyen apró foltokban elmosódott írás olvasható édesanyja tollából. A borítékból egy apró kép is kicsúszik, melynek hátoldalára egy dátum van feljegyezve. Január 2. A nő születése előtt öt hónappal készült a fotó, nem teljesen éles, kissé poros, és látszik, hogy egy csadarba burkolódzva áll, ám gömbölyödő pocakja így is szembetűnő.

Torkát sírás fojtogatja. Fel sem tudja fogni, anyja mekkora nyomorban indult útnak, hogy menekülve szerelmének családja és a hindu vallás büntetése elől, biztonságban életet adhasson gyermekének, Asiának.

Édes egyetlen Amirom!

Émelygéssel küzdve tudok csak Neked írni néhány rövid sort, tudatva, jól vagyunk gyermekeddel. Mióta a szívem alatt hordom Őt, tudom, hogy ki kell tartanom. Éjszakánként, amikor a jeges szél által ostromolva kapaszkodok a meggyötört csónak oldalába, ahol már egyébként szellősen is elférünk, sok halott árán, csak Görögországra tudok gondolni. Az otthonomra. A közös otthonunkra.

Egyre gyakrabban érzem, hogy a méhemben a kicsi nyugtalanul rugdalódzik, akárhányszor megpillantjuk a horizonton felkelő napot. Koszosnak érzem magamat, és már napok óta nem is ettem néhány ütődött mangónál többet, amit jó lelkű halászok dobtak át a menekültek csónakjára. Sajnos attól félek, mi is a tengerbe veszünk. Január lévén jéghideg a víz, és a nyílt tengeren felcsapó hullámfalak jeges vízzel itatják át az összes holminkat. Reggelente már ébren vagyok, ugyanis hajnalban az embercsempészek mindenkit felvernek, felmérve, hányan haltak meg az éjszaka folyamán. Eddig kilencen  távoztak el, őket vászonzsákokba csavarva lökték a tengerbe. Borzalmas látvány volt a sok hulla, ahogy a sötét vízben merülnek alá hullámsírjukba. Ezek a kegyetlen matrózok nem foglalkoznak lelki üdvükkel, ám én imádkozom értük is.

Szerető, hű társad,

Selmah

Asia könnyei már vékony kis patakokban folynak végig puha arcán. Megtántorodva áll fel, majd a villanykapcsolóhoz lép, és homályos fénybe borítja a konyhát. megpihenve kicsit, főz magának egy nyugtató mentateát, majd visszaül eddigi helyére, és a forró italt kortyolgatva olvassa tovább a leveleket.

Már érzi, ezen az éjszakán a családja tragédiáját is megismerheti. Ezek az ócska papírra vetett, néhol elmosódott, megfáradt írással kapart sorok rejtik a fiatal nő múltjának sötét foltjait.

Drága Egyetlenem!

Sírva ébredtem a reggel első napsugaraira. A látvány, ami fogadott, egy életre beleivódott emlékezetembe. Az éjszaka még a szokásosnál is nagyobb vihar tombolt. A rozoga csónak éppen hogy csak a víz felszínén maradt, mindenki beült a deszkából eszkábált padok közé, és erősen kapaszkodott. Akarva-akaratlanul is sok sós vizet nyeltem, ám nagyon remélem, hogy az öklendezésem kihozta a gyomromból a káros folyadékot, és a baba jól van. A legidősebb nő is odaveszett az éjjel. Egy hatalmas hullám könnyűszerrel sodorta magával. Fulladozva kiáltott segítségért, de a matrózok otthagyták, mondván, minden perc értékes számunkra. Alig maradtunk húszan a nagy csónakban, ám mind a saját életünkért küzdünk. Az indulásunkkor többen is odaadták nekem a takaróikat – a baba miatt –, de mostanra minden kedves ember odaveszett, csak az önző, életerősek maradtak életben.

Már alig várom, hogy kikössünk Kréta szigeténél, és ehessek valamit. Akkor pedig elküldhetem neked a levelemet.

Óvón csókol feleséged,

Selmah

Megfáradva helyezi a gyűrött, több helyen is szakadt papírlapot az asztalra. Annyi van még hátra! Képek, bélyegek és levelek sokasága tornyosul előtte, mind-mind egy apró részletet felfedve az embertelen körülmények között megtörtént utazásról a Földközi-tengeren.

Hűen szeretett Amirom!

Istennek hála, kikötöttünk Kréta szigetén, pont, amikor a Nap előtűnt a horizonton. Kaptunk élelmet, italt, takarókat, szalmát, és a bokáig érő vizet is kimerték a csónak aljából. Most száraz rongyokban ülünk mindannyian, és lázasan üzenünk haza a kapott papírokon, remélve, hogy a helybéliek betartják ígéreteiket, és elviszik az üzeneteteket a postára.

Sajnálatos módon már arra kellett kényszerülnöm, hogy a szegény halászoktól kérjek néhány eurót, így tudtam csak a levelet feladatni. Soványságom miatt inkább nem fotóztattam le magamat, de tudnod kell, ha belehalok is,minden alkalommal írok neked néhány mondatot, hogy tudd, én és a baba is kicsattanó egészségnek örvendünk, a rémes utazás dacára is.

Szerelmes csókokkal és ölelésekkel elhalmoz,

Selmah

Édesanyja szavait olvasva majdnem hangosan felsír.

Düh növekszik mindig életvidám és jóságos lelkében. A nem gyakran tapasztalt érzés hatására mélyeket próbál lélegezni, de még így sem tud lenyugodni. Fáj neki minden szó. Azok az átkozott emberek még a sok pénz ellenében sem gondozták a meggyötört menekülteket.

Örök Szerelmem, Amir!

Mérhetetlen boldogsággal írok Neked. Hazaérkeztem! Szülőföldemen, Korfu szigetén állok, és tisztán, testileg-lelkileg megtisztulva nézem a lenyugvó Nap fénye vesztett sugarait. Lelkemből eltűnt az aggodalom, félelem majdnem egésze, holott még mindig rossz emlékek gyötörnek éjszakánként, amikor az utazásról álmodok.

Kívánom Neked, hogy minél hamarabb elszabadulj Mumbaiból, és hátrahagyva régi életedet, utánam jöjj Görögországba.

Csókol,

Selmah

Percekig csak a távolba meredve ül, s a szemközti falon lógó naptár képeit nézi. Lelkében düh háborog, s a régebben szinte alig tapasztalt érzés valamit megmozgat benne. Mélyen, a húsába vágóan tátong egy majdnem elfeledett, ám most újra feltépett seb, amely akkor keletkezett, amikor elvesztette szüleit.

Asia még a mai napig tisztán emlékezett arra, milyen volt gyermekkora. A napfényes Korfu szigetén nőtt fel. A homokos tengerparton játszott a rákokkal, talált magának barátokat. Az apró halászfalu macskaköves utcáin biciklizett először, s innen csentek el a legjobb barátnőjével, Sicilyvel először mangót, hogy megegyék néhány házzal feljebb, fák mögé rejtőzve. Az apró, nádtetős, fehér falakkal védett ház felső emeletén sokszor aludt el a faluban éneklő idős asszonyok dalaira, amikor az esti haltisztítás alatt dúdoltak. Sokszor aludt Sicilynél is. A kicsivel nagyobb házban kaptak frissel sült, ropogós tengeri halat, amit együtt ettek meg, majd játszottak éjszakába nyúlóan a kismacskákkal.

Tisztán emlékezett minden pillanatra, amit megélt édesanyjával. Amikor az alsó szint apró konyhájában felült a pultra, és figyelte, ahogy anyja halat főz. Közben hullámos, sötétbarna haját csavargatta apró ujjai köré, és jóízűen kacagott a középkorú nő viccein.

Asia akkor még nem tudta, nem tudhatta, anyja mekkora kínokat élt meg. Milyen gyötrelmeken ment keresztül, amikor megkapta a levelet.

Selmah Hafsának, Amir Saini feleségének!

Szörnyű hírrel írok most Neked erre a papírra. Én vagyok az, Jenise, Amir édesanyja. Lelkemben égető fájdalommal tudatom Veled, a törvénytelen menyemmel, hogy kisebbik fiam, Amir felszállt az Úrhoz. A Teremtő magához hívatta, amikor a Földközi-tengeren átkelve tartott hozzád.

Bár megfogadtam, nem vádaskodom, tudnod kell, hogy minden pillanatban átkozunk Téged fiatalabb fiunk haláláért. Egy hitetlen nőt feleségül venni, ráadásul engedély nélkül, kaszton kívül, vétség. Bűn. S elmenekülni vele? Igen, az még nagyobb bűn. A fiunk jobbat érdemelt nálad. Te egy önző nőszemély vagy, Selmah. Magadhoz láncoltad szeretett fiunkat, elcsábítottad, bűnbe estél vele. Nem akarta ezt, Biztos vagyok benne, hogy nem akarta ezt. A fiam mindig becsületes volt.

Selmah Hafsa! Törvénytelen férjed, Allah áldását megtagadott házasságod másik tagja Március 20.-án életét vesztette, útban Hozzád.

Több levelemet nem intézem hozzád, hiszen nem érdemled ezt meg, te tisztátalan, bűnös nőszemély, ám remélem tudod; szeretett fiunk halála a te lelkeden szárad. Őszintén remélem, Allah meg tud neked egy nap bocsájtani vétkedért.

Amir Saini szerető édesanyja, a Saini család nevében papírra vetett levél írója,

Jenise Saini

Asia kezei ökölbe szorulnak az asztal világos felületén.

Hogyan létezhetnek ilyen emberek? Indiában a kisebbik fiú szinte egyenlő egy lánnyal. A legidősebb örököl mindent, a kisebbiket pedig bármi áron kitaszítják a családból. Hamar megkötnek egy házasságot egy másik lánnyal, és szabadon engedik a fiút. Ez lett Asia apjának sorsa is.

A fiatal nő könnyeit visszanyelve gondol arra az erős, életvidám, szeretni képes férfira, aki anyját ölelte, csókolta, oltalmazta nap mint nap. Akkor mégis meg kellett halnia a tenger habjai által, amiktől édesanyját megmentette egy ismeretlen, fensőbbséges erő. És a nő leírhatatlan haragot érzett apja családja ellen. Apai nagyanyja titokban írt anyjának, ám még ebben a vádló levélben is csak azzal vagdalkozott, a fiának nem szabadott volna boldognak lennie. Nagyapja minden bizonnyal kitagadta kisebbik fiát a családból, hogy minden vagyon a nagyobbra szálljon.

Kegyetlenség. Életeket tönkretenni, csak hogy egy magas rangú kereskedőcsalád tekintélye megmaradjon. Asia egyszerre érzett abban a pillanatban boldogságot, megkönnyebbülést és hálát. Hálát, hogy találkoztak szeretett szülei, hálát, hogy a világra jöhetett, hálát hogy édesapja és édesanyja valóban szerették egymást. Határok és korlátok nélkül. Nem álhatott sem család, sem vallás az útjukba. Eltökélten akarták leküzdeni a köztünk emelt falakat, a távolságot, s mégis elbuktak.

De édesanyja nem adta fel. Szerelme halálával valami eltört benne, mégis kitartott. Felnevelte egyetlen lányát egy apró faluban, majd minden összekuporgatott pénzével Asiát Athénba küldte, hogy a lány tanulhasson. Asia szorgosan végezte el az egyetemet, majd kapott egy újságírói állást a fővárosban. Ám soha nem felejtett el hazatérni. Minden fizetésének megmaradt részét hazaküldte édesanyjának, hogy az idősödő nő semmiben se szenvedjen hiányt.

Együtt újították fel az apró házat. Virágokat ültettek a kertbe, kigyomlálták a veteményest, kifestették a szobákat. Édesanyja egyik nagy álma is valóra vált, egy tengerre néző télikertet építtetett neki Asia, ahol szabadidejében üldögélt.

De egy éjszaka már nem volt kihez hazamenni. Selmah még utoljára lehunyta szemét az üvegezett tető alatt, s örökre elaludt. Mindenki, aki ismerte, zokogott, amikor megtudta, Selmah, a távoli Indiából hazatért lány meghalt. Asia csak a kompról leszállva tudta meg; a nő, aki egész életében oltalmazta, már édesapja mellett van.

Akkor meghalt Selmah, a szerető, hű feleség, és meghalt egy része lányának is. Asia már nem volt többé gondatlan gyerek, vigyázott kislány. Felnőtt, és örökre hátrahagyva az apró halászfalut, Spanyolországba jött. Itt hozta össze a sors Jamesszel.

Néha veszekedtek csak, sokszor James túlságos óvása és a nő makacssága miatt. Ilyenkor Asia elküldte Jamest melegebb éghajlatokra, és magában fortyogva ült a hálószobájában, miközben a kolumbiai focista lázasan próbálkozott azzal, hogy kiengesztelje szerelmét.

Asia a levelek elolvasásával rájött, meg kell becsülnie mindazt, amije van. Azt a sok szép emléket, amelyet James adott neki. A legszebb csókot, a legfinomabb vacsorát, a legcsodálatosabb első alkalmat… Mindent. Szülei ezt nem tehették meg, mert elválasztották őket, de Asia abban a pillanatban eltökélte, minden nap jobban fogja szeretni a szerelmét.

Óvatosan visszahelyezi néhai nagyanyja által írt levelet, majd rárakja a dobozra a tetejét. Felemeli, és leoltva minden villanyt, beviszi a hálószobába. Becsúsztatja a polc legfelső fokára, majd megfordul, és ránéz Jamesre. A fiatal férfi kisimult arcvonásai végtelen nyugalmat sugároznak. Pedig neki sem volt könnyű élete korábban.

Óvatos mozdulatokkal leül az ágyra, magára húzza a puha, vékony takarót, és hozzásimul a férfi kemény mellkasához. James finom illatú bőrébe fúrja arcát, majd mélyeket lélegezve néz fel az alvó férfira. Az csak tudatlan mozdulatokkal karolja át a nő vékony derekát, és szorosan magához húzza.

A nő halkan felsóhajt, majd a felkelő Nap által aranysárgára festett eget látva utoljára, lehunyja szemeit. Mély, álmatlan öntudatlanságba merül, búcsút véve múltjától, hogy beteljesítse szülei legnagyobb álmát.

Boldogan élni…