Novella

Unfaithful

 

Read all about it

Marc

Barcelona

Kékeszöld tekintetével megbabonázva követi nyomon lakása ablakából az eső után lehűlt utcákon lépkedő járókelőket. A sok fekete alakot, kik kezükben esernyőkkel lépnek ki csak a szabadba, félve a bármikor megeredhető eső elől. Bárcsak ő is tudna most ilyen apróságok miatt aggódni. De neki más jutott. Ő sokkal nagyobb gondok miatt áll most tágas, világos nappalijában, gyomrában szorongató érzéssel.

Mindig így érzett, amikor hazament. Nem segített a tudat, hogy viszontláthatja édesanyját, édesapját, hiszen ott volt ő is. Eric, a szeretett bátyja. Határtalan bűntudat markolt a szívébe minden pillanatban, amikor testvérével találkozott. Neki nem a régi képek, emlékek a játszótérről jutottak eszébe. Neki a sok csalódás, amit okozott.

Mintha csak ellene dolgozott volna az idő, a sors, talán még az élet is. Ő nem akarta, ő nem tehetett róla, de bármi is történt vele, biztosan megtörtént a bátyjával is, de neki sikerült. Sikerült minden, ami Ericnek nem.

Egészen kicsi korában is minden jó vele történt meg. Amíg Ericet az általa legjobban utált osztálytársa mellé ültették be osztálykiránduláson, addig Marc a legjobb barátai mellé került. Míg Marc szüntelenül halmozta a szerencsét, addig Ericnek csak a tömérdek csalódás, buktató maradt. A katalán csapat focistája csak akkor látta csak be ezeket igazán, amikor bekerültek a hőn áhított futballcsapat húsz év alatti válogatójába. De Ericet túl idősnek találták, s helyette inkább Marcot magasztalták. A fiatalabb Bartrának saját bátyja is sokszor mondta, fogadja el az ajánlatot, mert nagy tehetsége van, s amikor Marc megtette, végtelen bűntudattal a lelkében tudott csak bátyjára nézni.

Híres lett. Elismert. Sikerült a legvadabb álmait is megvalósítania, a legnagyobb ellenségeit, sokszor még példaképeit is maga alá taszítana. Ez idő alatt egy spanyol kisvárosban, Sant Jaume dels Domenysben egy férfi keményen megdolgozott az elismerésért, s bár lelkében egy apró szilánk okozott neki fájdalmat magányos éjszakáin, mégis, tiszta szívből támogatta öccsét, s büszkén emlegette mindenkinek, míg őrá úgy néztek, akár csak egy vesztesre. Egy vesztesre, aki elvesztette élete legnagyobb csatáját. De Ericnek nem a foci számított már. Rég nem. Neki a családja, s az új szerelem lehetősége.

Olivia

Sant Jaume dels Domenys

Tüdejébe szippantva a sötét autó lehúzott ablakán beáramló friss, nyári, virágillattól terhes levegőt, finoman végigsimít a számára oly’ kedves férfi kézfején. Félénken pillant oldalra, csokoládébarna pillantása egy szerelmes tekintettel fonódik össze néhány másodpercre.

– Ne aggódj, nemsokára ott vagyunk! – nyugtatja a gyönyörű nőt a spanyol férfi, majd pillantását az útra szegezi. Olivia idegesen sóhajt fel, majd próbálja rendezetlen légzését mély lélegzetvételekkel normalizálni. Ennyire talán még az egyetemi záróvizsgáitól sem félt.

– Eric! Ne nevess ki, tényleg félek. – motyogja ijedségtől gyenge hangon, majd fejét hátraveti a kényelmes bőrülésben. – Még sosem találkoztam a családoddal.

– Ezért is nem kell aggódnod. – néz barátnőjére büszkén a spanyol férfi, aztán nagy kezével kisimít néhány összekuszált, lefelé haladva barnából fokozatosan sötétszőkévé váló hajtincset a nő arcából. – Még sosem találkoztál velük, szóval ne félj. Nem esznek meg. – utolsó, komolytalan mondatára halkan felnevet, mire Olivia megjátszott dühvel csap tenyerével gyöngéden a férfi nevetésről rázkódó vállára.

A fiatal nőből minden vidámság, bolondság elszáll, amikor elhaladnak az általa a világon legjobban szeretett férfi szülővárosát hirdető tábla mellett. Nagyon nyel, majd próbálja leküzdeni a rátörő hányingert.

– Ne aggódj, Oli! – fordul felé Eric teljes testével, miután leparkolt egy takaros, hófehér zsindelyekkel borított családi ház előtt. – Szeretni fognak.

Szerelme segítségével lép ki az autóból, majd hunyorogva az erős, déli naptól, felnéz a ház előtt húzódó verandára. A fehér korlátnak most két idősödő ember támaszkodik, s kedvesen mosolyogva várják a fiatal párt. Olivia reményvesztetten kapaszkodik Eric izmos karjába, holott tudja, nincs erre semmi szükség. Ha minden csalódása ellenére Eric ilyen kitartó és életvidám, a szülei nevelése sokat segített neki.

– Sziasztok, Édeseim! – köszönti az érkezőket Ella, Eric édesanyja. Az idősödő nő szív alakú arcán kedves mosoly pihen meg, halvány rózsaszínre festett vékony ajkai máris egy széles mosolyra húzódnak, amint meglátja Oliviát. Sötétbarna szemei barátságosan pillantanak körbe a világban, talán ez teszi őt a külseje ellenére fiatalossá.

Egy gyors bemutatkozás és néhány nagy ölelés megtörténte után Joseph és Eric a dolgozószobába mennek beszélgetni, míg Ella hatalmas jókedvvel kezd mesélni a fiatal, spanyol lánynak, miközben egy lábas gyümölcslevest kavargat a tűzhely előtt állva.

– És, mivel foglalkozol? – néz fel néhány pillanatra a forró leves mögül az ötvenes éveiben járó anyuka, majd hogy megnyugtassa Oliviát a hirtelen rátörő meglepettségtől, melegen elmosolyodik.

– Párkapcsolati tanácsadó vagyok. – válaszol végül Olivia kieresztve a tüdejében rekedt levegőt. A még mindig bíztatóan ránéző Ella felé küld egy kedves mosolyt, majd visszafordul a konyhapulton előtte álló répához, amit éppen szeletelt. Néhány perc múlva viszont dühödten sóhajtva teszi le az éles kést a vágódeszka mellé, majd tenyerével a pultnak támaszkodva fordul meg, s szenteli minden figyelmét Eric édesanyjának.

– Lehet egy kérdésem, Señora Bartra? – emeli sötét tekintetét a szintén felé forduló asszonyra.

– Természetesen, Drágám! – mosolyodik el, majd a szoba másik végében álló konyhaasztal felé biccent, s Oliviát finoman a karjánál fogva kíséri a nőt oda. Mielőtt leülne, két fehér, virágindákkal díszített csészébe tölt kávét. – Hadd halljam azt a kérdést!

– Ericnek milyen a viszonya az öccsével? – szalad ki Olivia száján a jócskán rendezetlen mondat. Gyakorta esik meg ez a fiatal nővel, ám legtöbbször az ilyen nyers mondatokat átformálja, lefarigcsál belőlük, egyszóval, alkalmassá teszi őket arra, hogy mindenféle arroganciára, rosszindulatúságra utaló hangnemet elkerüljenek a szavai.

Ella megfontoltan helyezi az elegánsan manikűrözött ujjai között tartott csészét az asztalra, majd tekintetét a virágmintás asztalterítőre szegezi, s halkabb hangnemben folytatja.

– Eric és Marc nem hétköznapi testvéri kapcsolatot ápol. Ikrek, Eric az idősebb, Marc a fiatalabb. – A konzervatív megjelenésű Ella most bizonytalankodva tekint fel a vele szemben ülő Oliviára, aki finoman bólint, jelezve, tudja a részleteket. – Kicsi koruktól kezdve Marc volt a „szerencsésebb”. – folytatja Ella, majd az ominózus szónál macskakörmöket rajzol a konyha fülledt levegőjébe. – Marc hamarabb tanult meg biciklizni, gyorsabban futott, sokszor a legszebb kislányokkal járt fagyizni. Aztán ahogy nőtt, ez semmit sem változott.

– És Ericcel sem. – bólint felsóhajtva Olivia, Ella pedig biccent, igazat adva a fiatal nőnek.

– Eric bár jobban tanult az iskolában, nem volt népszerű. Marc eleinte vitte magával a délutáni fociedzésére, a barátaihoz, de Eric egyszerűen nem tartozott oda. – a spanyol nő tehetetlenül fekteti erélyesen törékeny kezét az asztal lapjára, majd felsóhajt, s némán lenyugtatja magát. – Eric mindent eltűrt Marcnak. Nem azt mondom, hogy a kisebbik fiam kihasználta volna az előnyét, sőt! Vitte magával Ericet is. De egy idő után ez már nem működött. Aztán jöttek a középiskolás évek. Együtt mentek el az apjukkal Barcelonába, ahol végül csak Marcot válogatták be egy profibb csapatba, mint ami itt, Sant Jauméban volt.

Olivia letörten sóhajt fel, s bólint néhányat. Már jól ismeri a történetet.

Mindig is csodálattal tekintett Ericre. A férfi annyi mindenen ment már keresztül, ennek ellenére nem keseredett meg. Szörnyű lehetett azt végignézni, ahogy az öccse az ő szintjéről emelkedik feljebb, a profik közé, ő pedig megreked, s nem tud lépni. És mindennek tetejébe nem csak ebben az egyébként nem elhanyagolható jelentőségű témában nem sikerült Ericnek elérnie az álmait.

Olivia jól ismerte a sztorikat, amik Marcról szóltak. A fiatal férfi nem tehetett róla, de a legtöbb nő csüngött rajta, s érzékenyen érintették a családot, amikor Eric szeretett barátnői is csak futottak a focista után.

– Oh, Marc, Édesem! – kiált fel örömteli hangnemben Ella, majd felugrik az asztaltól, s székét hátratolva, a konyhaajtón belépő fiához siet.

A magas, sötétbarna hajú férfi kisfiúként öleli magához a majd’ másfél fejjel alacsonyabb anyukáját, s izmos karjait védelmezően a nő válla köré fonja. Nap barnította bőrén kirajzolódnak a jól megformált izmok, mégis gyengéden tartva karjaiban az elérzékenyült Ellát.

– Marc, ha már itt vagy, szeretnélek bemutatni Eric barátnőjének. – ragadja meg a kezét a spanyol férfinak Ella, majd szélesen mosolyogva húzza az asztaltól felálló Oliviához a focistát. – Marc, ő itt Olivia, Olivia, őt itt a kisebbik fiam, Marc.

Marc kedvesen mosolyog rá a spanyol nőre, aki egy barátságos Holával nyújtja a kezét. Olivia ámulva pillant a hatalmas, csokoládészín szemekbe, melyek csillogva tekintenek vissza rá. Még a kézfogás után is néhány pillanattal, érzi a férfi puha bőrének bizsergését. Alig láthatóan megrázza a fejét, majd elhátrál anyától és fiától, folytatva a répák szeletelését.

* * *

Fülledt, spanyolosan nyári este nehezedik a nagy ház hátsókertjében összegyűlt emberekre. A népes család egy asztalnál gyűlt össze, s most mindenki párosával folytat beszélgetést egy közelében ülővel. A forró levegőbe vegyülő lágy szellő finoman simít végig az egyetlen ember puha vállán, aki szótlanul, némaságba burkolódzva ül az asztalnál, s halovány mosollyal az ajkai szegletében, a hangos társaságot figyeli.

Olivia hosszú ujjait a karján pihenő kendőre fűzi, majd finoman vékony vállára vonja azt.

– Minden rendben, Olivia? – foglal mellette helyet szerelmének öccse, majd kényelmesen elhelyezkedik a fonott székben. Marc egy kis üveg kólát nyújt a nő felé. – A sör már elfogyott, és csak ez, meg valami mangós lötty maradt, amire nem esküdnék, hogy még iható.

Olivia halkan felnevet, majd vállat von. – Ez is megfelel, köszi. Egyébként, igazán hívhatnál Olinak, már megszoktam ezt. Az Olivia túl…

– Komoly? – vonja fel szemöldökét a kérdését vicces hangnemben feltevő focista, majd elneveti magát a spanyol nő helyeslő arckifejezésén.

Telt ajkaira közvetlen, barátságos, incselkedő mosoly kúszik, s ahogy egymás tekintetét keresztezik, megtörik minden szabály, amelyet egymással szemben húztak. – Rendben, akkor mától Oli vagy.

A spanyol nő észre sem veszi, de áthágja szinte az összes, magának felállított határvonalat, amiket Marccal szemben húzott. Távolságtartó és rideg akart lenni, ezzel védve magát és Ericet, ám helyette hamar  megtalálták a közös hangot a fiatalabb testvérrel, s amíg a többi családtag a közelgő Barca meccsekről és a nyerési lehetőségeikről vitázott, Marc inkább Olivia munkájával kapcsolatban kérdezősködött. A fiatal nőt meglepték az intelligens kérdések, amikre válaszokat adott. Először azt hitte, elő kell majd minden emlékét vennie a fociról, amit Eric mondott neki, mert Marc másról nem is tud beszélni. De kellemesen csalódott a spanyol férfiban, s ez egy furcsa fajta elégedettséggel töltötte el.

– Kicsim, felmegyünk aludni? – lép néhány óra elteltével a még mindig beszélgető pároshoz Eric, majd a nő fedetlen vállára simítja nagy tenyerét. Olivia értetlenül tekint körbe, majd látja, hogy az összes vendég elment, s időközben Ella már a koszos tányérokat is bevitte a konyhába.

Kissé esetlen bólogat, majd feláll a székből, és összefűzi ujjaikat Ericcel. – Rendben, menjünk.

– Holnap estére áthívtam néhány barátunkat, lejöhetnétek majd ti is a kisházba vacsorára. Lesz pizza, meg sör. – Marc is feláll, s kérdőn néz bátyjára.

– Rendben, jó ötlet. – Biccent rövid mérlegelés után Eric, majd elmosolyodik.­ – Jó lesz újra látni a srácokat.

Marc hallgatagon biccent, majd amikor Eric már elfordult, az indulni készülő Oliviára néz. Némán suttog a nő felé. – Szép álmokat!

* * *

Nevetve nyúl egy üveg sörért, miközben egy vicces történetet hallgat a nemrég megismert lánytól, Pamelától. Felszabadulva kortyol bele a hűsítő italba, majd Pamela sztoriának végeztével a régebben fészerként funkcionált ház másik kanapéján ülő férfiakra néz. Eric mély hangján nevet a vele szemben ülő Ricardo egyik régi történetén, miközben az ő társaságukat élvező Marc némán ül, s egy óvatlan pillanatban tekintetét egyenesen az őt vizslató Oliviára szegezi.

A spanyol lány megrémülve kapja el a pillantását, s gyorsan rögtönözve vált témát. Pamela és a cipők fogalma szinte már eggyé nőtt össze, s ezt a spanyol nő pontosan tudja.

Marc

Sant Jaume dels Domenys

Barna pillantását szinte vonzza a fiatal, spanyol nő. Minden finom, óvatos mozdulata, minden rezzenése, holott a focista pontosan tudja, nem szabadna. Mégis ez történik vele, s nem tehet ellene semmit. Vékony alakja, hosszú lábai, telt ajkai rabul ejtik a férfi minden gondolatát, amint feltűnik valahol. A focista fél bevallani, valamit megmozgat benne a nő lénye.

Talán el kéne felejteni. De hogyan tudná, ha közben a saját, romokban álló magánéletére gondol. A Barcelonából napokkal ezelőtt elutazott Sonia és a nő modellkarrierjéhez kapcsoló fotózások a férfit teljesen kikészítik, így kész felüdülés volt eljönni kicsit a szülővárosába. De arra nem számított, hogy egy ilyen számára tiltott, elérhetetlen nő így elcsavarja a fejét. Lépne is, megtenne mindent, amit a spanyol nő kíván, mégis, bátyja és annak felhőtlen boldogsága visszatartja. Ha pedig már semmi sem segít az idegőrlő gondolatai elől való menekülésben, a legjobb barátja az embernek az alkohol, nemde?

Mélyen, reszelősen sóhajt fel, majd a régi, ütött-kopott kanapé előtt álló üvegasztal felé fordul, s elvesz egy üveg sört onnan. Addig nem érzi magát biztonságban Oliviától, s a nő látványától, míg jó pár üveggel meg nem iszik az alkoholból.

Órák óta figyeli. Várta, hogy az eszét belepje az alkohol mámorító ködje, mégsem történt semmi. Az egyetlen dolog, amit Olivián kívül kívánni tudott, az az, hogy kitörölhesse a nőt a tudatából. De ez nehéznek bizonyult, amikor többször is észrevette, hogy a spanyol lány is felé pillantgat titokban, míg Pamelával beszélget egy új divatbemutatóról, amit Madridban rendeznek a jövő hónapban. Unja már, hogy bátyja és legjobb barátja csak a munkahelyéről tud beszélni. Ricardo gyermeki áhítattal faggatja a focistát az FC Barcelonáról, mintha a férfi bármit is tudna mondani. Csak ott focizik, ez nem azt jelenti, hogy minden átigazolásról tud. Néma gyötrődéséből Ricardo szakítja ki.

– Hé, haver, asszem mi most megyünk Pamival. – áll fel a spanyol férfi, majd kezet fog Ericcel és a lassan felálló Marccal, s kézen fogja Pamelát, aki futólag magához öleli a kedvesen mosolygó Oliviát, majd elbúcsúznak. Eric kíséri ki őket, majd még percekkel később is a nevetésüket hallani a meleg éjszaka csöndjében.

Olivia szótlanul pillant a nagy ház felé, s nyugtázza, a szülők már minden bizonnyal alszanak. Nem bírja megállni, hogy amikor elhalad Marc mellett, kezében néhány üres sörösüveggel, ne nézzen a férfira. Szíve hatalmasat dobban, amikor a focista barna íriszeibe pillant.

Marc érzi, ahogy adrenalin száguld végig az ereiben, mint amikor a focipályán iramodik a labda után, s már nem tud mit tenni, lelkében vívódással ugyan, de ledobja kezéből az üres üvegeket a vastag szőnyegre, majd finoman, de határozottan rántja csuklójánál fogva magához Oliviát.

A spanyol nő meglepetten enged a csábításnak, s bár fejében néhány pillanatig teljes erőbedobással villognak a vörös vészlámpák, ezek a fények elenyészővé válnak, amint Marc puha ajkai találkoznak az övéivel. Nem tud mit tenni, talán nem is akar, de átengedi testét, lelkét a bűnös élvezeteknek.

Nem gondolkodnak. Nem gondolnak senkire. Sem Ericre, sem Soniára, sem a Bartra család többi tagjára. Ez csak egy ártatlan hosszúhétvégének indult, így is fognak visszatérni az életükhöz, s mindent folytatnak tovább abban a tudatban, hogy többé semmire sem fognak visszaemlékezni. A csókok, a kéjes szavak, a finom érintések. Ahogy meztelen testük egymáshoz simul a régi kanapén végigdőlve. Ahogy a fiatal férfi nedves csókokkal hinti be a nő nyakán húzódó puha bőrt, s ahogy Olivia vékony ujjait a focista hátára vezeti. Mályvaszínűre lakkozott körmei finoman vájnak Marc bőrébe, ahogy egyre közelebb repülnek a gyönyör felé. A sötétben alig látnak, de nekik ez elég. Nem kell most nekik más, csak az öreg kanapé. Az is tökéletesen megteszi. Minden jó így, ahogy van.

Dark paradise

– Nem szabadna. – suttog a nő halkan, miközben lehunyt szemekkel élvezi, ahogy a férfi ujjai zilált hajtincseivel játszadoznak.

– Igen. Nem szabadna, de már megtörtént. – motyog a férfi, s felsóhajt. Olivia földöntúli nyugalommal hallgatja Marc egyenletes szívverését. Sok mindent nem szabadott volna hagyni, hogy megtörténjen. Még hosszú  percekig figyelik a helyiség szemben lévő falán játszó árnyékokat. A Hold által megvilágított faágat kísérteties játékot játszanak a két fiatal képzeletével. Mintha ott sétálna valaki, minta egy egész történetet mesélnének el a fák vékony ágaikkal. Furcsa árnyak, természetellenesek, mégsem eléggé figyelemkeltőek.

– Azt hiszem, most felmegyek. – ül fel végül a fiatal nő, majd ruhái felvétele után bocsánatkérőn néz a focistára. Marc csak bólint, barna tekintetével nyugtatóan néz a nőre, mintha azt üzenné, helyesen cselekszik. Már ha ilyen helyzetben lehet helyesen cselekedni.

– Sajnálom! – szólal meg a spanyol férfi rekedtes hangon, s finom csókot lehel a nő telt ajkaira. – Minden sajnálok.

* * *

Olivia

Sant Jaume dels Domenys

Egy mocskos éjszaka. Egy éjszaka, amelynek nem szabadott volna megtörténnie, mégis bekövetkezett. Sokakban egy világ omlott volna össze, a ha megtudják. Ambiciózus szülők, tökéletességre törekvő gyerekek és tökéletlenségre vágyók is. Mind csalódtak volna, ám voltak, akik csalódtak is. Csalódtak, mert elkövettek dolgokat, mert tudtak a sok hazugságról, titokról.

A ködös hajnal dermesztő rémülettel, s a házat megrengető sikolyokkal ébreszti fel a fiatal nőt. Álomittasan próbál észhez térni, ám rossz előérzetére hagyatkozva jeges árként zúdul a nyakába a tudat, hogy amíg a szerelme nevét kiabálók hangja összemosódva szűrődik át a sötét faajtón, az ágyban senki sem fekszik mellette. Ijedten ül fel, s nyúl a lámpa kapcsolójához. Felkattintja a kis gombot, s összevont tekintettel pillant a szobához tartozó erkélyre, aminek ajtaja nyitva áll, s most hideg szél szökik a szobába, megrezzentve ezzel az ágyban megrémülten ülő nőt.

Mélyet szippant a friss levegőből, majd kikel a puha takaró alól, s az ágy végére dobott selyem köntöst ölti egyszerű, fehér, spagetti pántos pólójára s fekete melegítőnadrágra emlékeztető sortjára.

Meztelen lábakkal lépked végig a sötétbe burkolódzó folyosón, s tekintetével végig a lépcsőt figyeli. Odalenn égnek a lámpák, s a hajnalra nem való tekintettel, hisztérikus sikoltások töltik be a teret. Olivia remegő térdekkel lép le fokozatosan a lépcsőfokokon, majd szédülve torpan meg a szűk folyosón, ahol senkit sem talál. A konyhából jön Ella ziháló, görcsös sírása, így arra indul.

Meggondolatlanul fordul jobbra, amikor furcsa szagot érez meg a dolgozószobából kiáradni. Vér szaga.

Elméjére ködként borul mindaz, amit a szobában lát. A számára mindent jelentő férfi ott fekszik a földön, vértócsában, mely eláztatja a fehér perzsaszőnyeget.  A helyiség félhomályában látja az alakot, látja a sok vörösen sejlő vért, s érzi azt a borzalmas, gyomorforgató szagot, amely lassanként beissza magát a falakba, a függönyökbe, a fabútorokba. Lassanként mindenbe, s már nem lehet onnan sehogyan sem kitakarítani.

Részeges bódultsággal nyúl az asztal felé. Megtámaszkodik a mahagóni íróasztal sarkában, s az ott heverő fegyverre esik pillantása. Könnyeitől áztatott arcán átsuhan egy árny, egy gondolat, amely meggondolatlan tetthez vezeti.

Hát mégis megtette. Megsebezte a férfit, akit szeretett. Eric látta őket. Látta, hogy a szerelme az öccsével keveredett össze, s talán amikor véget vetett életének, arra gondolt, ennyit bírt. Ennyi volt, amit el bírt viselni. Ez volt a határa a megaláztatásának, amit többé már nem akart magán viselni. S így elment.

– Sajnálom, Szerelmem! – suttogja a nő kiszáradt ajkai között kipréselve a szavakat, majd esetlenül térdel le a földre, vékony ujjai közé szorítva a fegyvert, s lefekszik a férfi teste mellé.

Mély lélegzeteket véve kulcsolja össze ujjaikat, majd a többé már mozdulatlan mellkasra hajtja fejét, s védtelen kislányként bújik az élettelen testhez. Nem érdekli már, hogy hűvös. Hogy nem melegíti a szerelem lángja többé. Ő is ott akar lenni Vele. Ott, fent.

– Bocsánatot kérek, és mindjárt meg is ölellek, Szerelmem! – suttogja, s kieresztve lelkéből a könnyeit, magához szorítja a fegyvert.

A puska hűvös, nehéz fémcsöve tökéletesen illeszkedik a határtalan nyugalommal vezeklő nő mellkasára. Mellének két finoman kirajzolódó, selymes halma közé egy fegyver csöve szorul, s még egy mély lélegzet, egy utolsó könnycsepp, s a finom ujjak könyörtelenül húzzák meg a ravaszt.

Kívülállóként lát mindent. Ahogy a sebesen száguldó puskagolyó átszakítja bőrét, elsüvít bordái mellett, s az életét biztosító szívébe fúródik. Ahogy vékony karja teste mellé omlik, elengedve a bűnös fegyvert, hogy ő is szerelme után léphessen el földi élete mellől. Látja, ahogy egyre följebb emelkedik, s felfelé vezető útja során látja, ahogy többen is belépnek a szobába. Ahogy egy férfi megtörve támaszkodik meg a két élettelen, ám holtukban is összetartó test fölött, s egy zokogó nő borul térdre a véráztatta szőnyeget markolva. Ahogy egy fiatal, életerős fiú szorítja az ajtó kilincsét olyan erősséggel, hogy ujjai, s a bennük futó izmok elfehérednek.

Ahogy egy család élete apró darabokra törik össze.

De ne aggódj, Eric, már jövök, mindjárt megpillantalak, s boldogan szorítalak magamhoz. Megbocsájtottál.