Novella – Sergio Ramos

Brooklyn baby

Soledad

Monte Carlo

Hatalmas, tüzes pusztaság. Forrongó levegő, s szikár homoksziklák, míg a szem ellát. Lágyan sikló, fülledt szellő simít végig a vidéken elvétve álló trópusi fák vastag, szárazságtűrő levelei között. Lassan, de biztosan elszáradó kórókkal szegélyezett keskeny út vezet a hegyoldalban, s a távolban, ahol a hosszú utat megtett szerpentin eggyé olvad az azúrkék tenger partján elterülő várossal, fényes, s hatalmas hajók ablakairól vetődik vissza a déli Nap erős fénye.

Éjfekete Cadillac száguld Monaco legismertebb, s leghírhedtebb városa felé. A lehúzott ablak mellett egy gyönyörű nő kémleli a tájat. Arca rezzenéstelen, sötét tekintete az égen fodrozódó bárányfelhőkre összpontosul. Mégis, keze idegesen gyűrögeti méregdrága, tűzpiros ruhájának vékony combjára feszülő szegélyét.

Soledad lelkében minden eddiginél hatalmasabb vihar tombol. Élete mindig jelentéktelennek hatott, ő mégis meg volt elégedve vele. Családja eltartotta, s ő azt csinált, amit csak akart. Őrült partik, rendszeres részegség, s a cigarettafüsttől terhes kaszinók pénzzel tűzdelt világa. Ez volt ő. Talán a családja szégyene, ő mégsem akart változni. Neki megfelelt a szépek és gazdagok élete. A fenséges ruhaköltemények, a díjnyertes szállodaláncok hercegi lakosztályai, az elragadó mosolyok, s buja suttogások az ittas éjszakában. Neki másra nem volt szüksége, most mégis el kellett ezektől a gyönyöröktől szakadnia.

Az olasz nő pontosan tudja, hova is tartanak. Az európai kaszinók fellegvára a távolban már tisztán kirajzolódik, ahogy homokos tengerpartjaival, s a hegyoldalra felkúszó villanegyedeivel kápráztatja el az ide látogatókat. Ahogy az autóban tartózkodó többi dúsgazdag utas, legjobb barátnője, bátyja, s annak szeretője mind tűkön ülve várják már, hogy elérjék a város határait. Kezükben jégkockával lehűtött drága pezsgő gyöngyözik elegáns talpas pohárban, s párizsi tervezőkkel elkészített ruháik pofátlanul fensőségesek.

– Sol! Hát te már nem is izgulsz? – hallja a nő becenevét felcsendülni barátnője csilingelő kacajai közepette, így elragadó arcát a vékony, női hang irányába fordítja, majd hallgatagon elmosolyodik.

Élvezi, milyen hatással van az emberekre. Sokan mondják róla a háta mögött, ő a megtestesült szenvedély, titokzatosság, angyali, egzotikus szépség testébe bújtatva. Soledad tudja jól, miként reagálnak az emberek finom, nőies hangjára, káprázatos mosolyára, bódító illatára. Mindenki a titkát szeretné tudni. Hogyan lehet egy ilyen rideg, számító, pénzében dúskáló ribanc ilyen elragadó, bűbájos kívülről? Hogyan tud egy ilyen ellentétes személyiségű s külsejű nő minden férfit a lába elé kényszeríteni?

– Gemma, hagyd már! – legyint Antonio félvállról húgára pillantva, s míg annak barátnőjét és figyelmét eltereli a fiatal szépségről, bíztatóan mosolyog rá Soledadra.

Míg az autó hűvös belsőterében felszabadultan nevető társaság pezsgővel, s kaviárral mulatja el az utazás hosszas óráit, a bőrülés kényelmével magát körülölelő Soledad újra rá gondol. Szemei előtt egy sötétbarna szempár lebeg, s a számára oly’ tökéletes arc. Nap barnította bőr, enyhe borosta, telt ajkak, hófehér mosoly, szenvedélyre csábító tekintet. Mintha a férfi most is itt lenne közöttük. Mégsem lehet, hiszen ő már nem tartozik ide. Másik életet választott, s bár az olasz nő még magának se meri bevallani, talán most látja utoljára.

Soledad pontosan tud bátyja minden gondolatáról. A nagyszabású tervről, amelyet már hónapok óta szövögetett római villájuk minden botrányt elnyelő falai között. Míg hallotta apját és bátyját a monacói útról beszélni, halkan, megfontoltan, ő mindvégig tudta, a célpont ő. A férfi, aki valaha közéjük tartozott, de árulásával kivívta a Castellini család haragját. És bosszúját.

– Gyere, Édes, megérkeztünk! – fonja hosszú ujjait Gemma legjobb barátnője s bizalmasa vékony csuklójára, majd maga után húzza az autóból kiszállva a hatalmas, tekintélyt parancsoló szálloda fedett bejárata felé. Soledad

 némán követi az előttük elterülő vörös szőnyegen izgatottan lépkedő francia nőt, majd végül hagyja, hogy telt ajkai egy sejtelmes félmosolyra húzódjanak.

Bátyjára s annak szenvedélyes szeretőjére, Siennára várva érzi a keveset takaró, tűzpiros ruhába bújtatott testére szegeződő pillantásokat. A hatalmas, aranyberakásos, fehér márvánnyal burkolt előcsarnok minden vendége, alkalmazottja titkon, a szeme sarkából a fiatal, olasz nőt figyeli. Mintha csak egy különleges ékszer lenne, amelyet személyesen látni igazi kincs minden embernek. Mintha hálát kéne adniuk az embereknek, hogy ha csak egy pillanatra is, de láthatták őt. Ezektől a gondolatoktól kirázza a hideg.

– Dolce Cuore! – lép az olasz nő mellé bátyja, majd Armani öltönybe bújtatott karjával átkarolja őt, s nevetve indul el húgával a lifteket rejtő folyosó felé. – Remélem, mosolyt csalhatok végre erre a gyönyörű arcra. – nyom egy finom csókot Soledad puha bőrére, mire a fiatal nő halovány mosollyal díjazza azt.

Míg a lift tükrökkel borított fülkéjében állnak, az olasz nő érdeklődést mutatva Gemma felé, Siennával szinte szótlanul álldogálnak, majd hallhatatlan sóhajok közepette teszik ki elegáns tűsarkúba bújtatott lábaikat. Soledad kissé lemarad a gazdagon díszített falakkal szegélyezett folyosón, míg barátnője és bátyja sietve közelednek a hatalmas hercegi lakosztály felé. Benne már semmi izgalom sincsen. Egy néhány évvel azelőtti vad, bulizós korszakában körbeutazta a világot, stoppolt a néptelen főutak mentén, olcsó sört ivott a lerobbant benzinkutakon, aztán koszos ruháit a Four Seasons egyik elnöki lakosztályában levetette magáról, és már vetette is bele magát a felsőbb tízezer pazar bulijaiba.

A nő ezeken a régi időkön elmélkedve észre sem veszi, hogy bátyja titkolt szerelme bevárja őt, majd az olasz nő mellett lépkedve figyeli annak érzelemmentes arcát.

– Hé, Sol! – mosolyodik el végül néhány pillanattal később, s játékosan oldalba böki a nőt. Soledad elhessegeti elméjének távoli sarkába az emlékeit, majd kényszeredett mosolyt erőltetve telt, élénkpiros rúzzsal kifestett ajkaira, kíváncsian pillant Siennára.

– Miután lepakoltunk mindent, lemegyünk a partra. Neked is kötelező jönni. – kuncog a barna hajú nő, majd Soledadtól ellépve, előre siet ő is a lakosztály felé.

Blue jeans

A fiatal nő össze van zavarodva. Amikor a szülei ráerőltették ezt a monacói utazást, hogy ne otthon üljön és drogozza be magát minden este, veszett ügynek gondolta ezt az egészet. Életvidám, igazi francia bohémsággal megáldott barátnője, Gemma hamar megfeledkezett arról, hogy a Castellini család miért is küldte ide a gyermekeit, helyette a helyes pasikról, a mennyei koktélokról és a vásárlásról csacsogott egész úton. Másik oldalán a nőnek ott volt Sienna. Soledad ismerte a nála mindössze néhány hónappal idősebb, portugál nőt, akit talán néha kicsit irigyelt is. Sienna és Antonio tökéletesen összeillettek, bár irányításmániás apjuk az idősebb fiának sem engedte, hogy azzal legyen, akit a szíve választottjának tart. Így Antoniót beleerőltették egy érdekházasságba egy angol hajómágnás lányával, Cressidával, de az ügy veszni készült, hiszen Antonio mindig is Siennát szerette, s vele maradt az eljegyzés után is, annyi fordulattal, hogy onnantól kezdve titokban. A nő így félve indult el erre a néhány órás repülőútra Monacóba, ám lassanként rájött, hogy talán jobb hatással van itt rá a levegő, mint Rómában, ahol az elvárások, a fürkésző tekintetek, a gonosz szóbeszéd megkeserítette a mindennapjait.

Finoman csúsztatja vékony ujjait a lakosztályt nyitó fémkilincsre, majd belöki maga előtt az ajtót, s belép. Mindvégig kezében szorongatott borítéktáskáját az előtérben elhelyezett, márványlappal burkolt előszobaszekrényre teszi, s körbepillantva a társalkodó ajtajában, ott találja a többieket. Elkeseredve saját magától, elhúzza a száját, amikor realizálja, mindenki tud örülni ennek a kötetlen nyaralásnak, csak ő nem. Mélyen a tüdejébe szívja a hatalmas erkély kitárt ajtajain beáramló friss, sósillatú levegőt, majd a felé forduló Gemmára mosolyog, s belép az egyik hálószobába.

Elemi fáradtság tör rá, amint megpillantja a hatalmas, krémszínű takarókkal s puha párnákkal borított ágyat, így csak lerúgja lábairól a kényelmetlenné vált tűsarkúját, s elterül a puha anyagok tetején.

* * *

Lágy, frissítően hűs levegő cirógatja puha arcát, míg ébredező elméjébe a parttól nem messze szálldosó sirályok éles hangja kúszik. Szeretne még visszamerülni a hallgatag sötétségbe, ahol senki és semmi nem zavarhatja meg, mégis, végül inkább lassan felül, s kinyitja nagy, sötétbarna szemeit. Elégedetten néz végig hosszú, vékony lábain, amiken már jól látszódik, egzotikus színt kapott puha bőre a bőséges napozástól.

Egy vékony nő közeledik felé, akiben hamar Siennát ismeri fel. Falatnyi fehér bikinit visel, amely látni engedi formás idomokkal megáldott testét. Soledad irigykedve pillant Sienna karamellszínű karjaira s vékony vállára. Mintha neki sokkal több adatott volna meg, mint az olasz nőnek. Majd bátyjára, s szerelmi viszonyukra tekintettel, elhessegeti ezeket a baljós és vészterhes gondolatokat, s felhőtlenül mosolyog rá a portugál nőre. Ő nála senki sem lehet jobb.

Fekete, alakját kihangsúlyozó selyemruha feszül hibátlan testére, míg vékony lábain fekete Louboutin tűsarkúban lépked. Lágy hullámokban aláhulló hajkoronája díszesen keretezi nap csókolta arcát, melyet leheletnyi púder, precízen kivitelezett szemhéjvonal és tűzpiros rúzs ékesít. Nyakának finom, puha bőrére pazarul csillogó ezüstlánc simul, mely varázsszerként vonzza a vendégek pillantásait.

A kaszinó méltán hírhedt a Monte Carlóban idejüket, s pénzüket szóró gazdagok körében. A férfiak pénzük elköltésének és sokszorosításának reményében érkezek, ám legfőbb okuk a sok csinos, pénzéhes szajha, akiket bármikor megkaphatnak, csupán néhány koszos bankót kell felmutatniuk. A gazdagok és szépek életét élő nők pedig hasonló célokkal érkeznek a városba. Kellemes időtöltésként elszórják gazdag felmenőik vagyonának egy részét, míg a hasznos rész akkor érkezik, amikor alkalmi partnerre lelnek egy-egy bárban.

A Royal Casino nagyterme lassan telik csak meg méregdrága parfümtől illatozó, s drága Armani öltönyöket viselő emberek forgatagával. A levegő cigarettafüsttől és drága whiskytől terhes, míg a színpadon felállított zenekar a rejtélyes félhomályba veszve nehézkes dallamokat játszik. Egy sötétbőrű énekesnő lép elő a sötét színfalak mögül, majd erotikus táncot lejtve kezd énekelni. Rekedt, mély hangszíne betelíti a nagy teret, megkerüli a vörös bársonnyal borított lapú kaszinóasztalokat, elidőzik a női nyakakat ékesítő, csillagászati árú smaragd, zafír, s más drága ékkövek csillogó tükörtermeiben, majd lengén tovaszáll a súlyos aranyból készült csillárok kanyargó indái között.

Vékony ujjai közé szorítja a karcsú pezsgőspohár harmatcseppes oldalát, majd telt ajkaihoz emelve a drága kristályt, aprókat kortyol az édes nedűből. Gondolatai közt elveszve lépked, néhány társaság beszélgetésébe bekapcsolódik, ilyenkor – mintha nem is ő maga lenne –, gyöngyöző nevetéssel díjaz egy-egy viccet, s kacér pillantással illeti azokat, akik merészen karcsú dereka köré fonják karjukat.

Mintha nem is ő lenne. Elméje bódultan észleli csak, ahogyan teste átveszi akarata fölött az irányítást, s úgy érzi, lelke tébolyult, míg tűsarkúba bújtatott lábai tartják csak a föld színén. Néha kizökken ebből a melankolikus állapotból; ilyenkor sötét, érdeklődő tekintete folytonosan a termet pásztázza, Antonio után kutatva, s ekkor színtisztán hallja, ahogy a néger énekesnő még mindig énekel, a szemet gyönyörködtető ruhák egymáshoz simulnak, a talpas poharak összekoccannak, a jókedvű, fiatal hölgyek felszabadultan nevetnek.

West coast

Aztán mintha szíve egy pillanatra megszűnne verni, a vére ereiben megfagy, s tekintete elveszetten merül el az egyenesen rászegeződő, sötét szempárban. Remegő lábai alig tartják meg pehelykönnyű testét, míg vékony karjaival lomhán kapaszkodik meg a kaszinó dísztermének felső emeletén körbefutó galéria kovácsoltvas korlátjában. Mellkasa egyenetlenül emelkedik fel, s le, míg gondolatai ezer irányba száguldanak. Egészen kiveri a víz a gondolatra, hogy az eddig tökéletesen kordában tartott emlékképek, elraktározott szavak, hangok, illatok most kiszabadultak börtönükből, s szabadon élik meg virágzásukat újra.

A legjobban az rémiszti meg, hogy nem bírja a férfi pillantásától elszakítani rémült tekintetét. Elméje csak azt akarja, hogy a nő méltóságteljesen forduljon el, s lépkedjen le az alsó szintre, hogy tovább bolondítsa az éjszakai partnerüket kereső férfiakat, ám lelke, mint egy régmúlt időkben létező, s most újraéledő emlék, hevesen fűződik a férfihoz.

Soledad vékony lábai a nő uralma alól kicsúszva indulnak meg a spanyol férfi felé. Testén érzi a mahagóniszín tekintet perzselő útját végigsiklani kerek idomain, s lelkéből apró sóhaj tör fel, ahogy a régi, megkopott, de ugyanannyira intenzív emlékképeket engedi szabadjára fejében. Egészen más emberré válik azokban a pillanatokban. Régóta először érzi úgy, gyöngyöző nevetése őszinte lenne, s újra ajkaira ölthetné a legszebb, legékesebb mosolyai egyikét, mellyel Sergiót is elbűvölte.

Egy, a semmiből előtörő izmos kar derekára fonódása rántja ki a múlt bűvköréből, melyhez pillanatokon belül bátyja bíztatóan mosolygó arca társul. Nagyot nyel, s miközben arcára negédes mosolyt erőltet, újra felveszi láthatatlan, de mindig hatásos álarcát. Antonio biztonságot nyújtó ölelésébe simul, miközben egy utolsónak szánt pillantást vet a terem másik oldalán helyet foglaló, spanyol férfi felé. Az még mindig megkövülten figyeli a nő minden rezzenését, s mozdulatlan marad, mígnem rá nem esik a pókerben a játék folytatása.

Sol is próbál inkább bátyja tökéletes játékára koncentrálni, ám minden pillanatban érzi a testét perzselő, lelkét árfúró pillantást hozzá ütközni. Elméje azt diktálja, folytassa tovább kegyetlen hajszáját más férfiak után, ám most lelke bizonyul a bölcsebbnek; a keresett férfi egyedül a spanyol focista lehet, ehhez nem férhet kétség. És lassan kezd az olasz nő is erre rájönni.

* * *

Alig egy órányi érdekfeszítő játszma után bátyja bezsebeli az asztalon álló játékérmék nagy kupacait, s jobbnak látva a játékból való kiszállást, egy italért cserébe, hátrahagyja a pókert erre az estére. Az olasz nő mosollyal telt ajkain nyom csókot testvére borostás arcára, majd könnyed léptekkel indul el a kaszinó tetőteraszára vezető liftek felé. A tágas felvonóba lépve újra hevesebben kezd a szíve verni, mintha tudna valami olyat, amiről még a nőnek sincsen tudomása. A nő türelmesen várakozva szemléli a márványborítású lift falába épített tükörben fekete selyemruháját, tökéletes sminkjét, s puhán, fényesen csillogó, lágyan hullámos haját. Elégedett mosolyt ereszt tükörképe felé, amikor mögötte szolid csengő hangja jelzi, a megjelölt emeletre érkezett, s ő magabiztosan lép ki a halovány félhomályba burkolódzó folyosóra.

Fekete tűsarkúja hangtalanul érinti a vörös bársonyszőnyeget, mely lábai alatt húzódik, miközben az olasz nő a folyosó végén álló üvegajtó felé veszi az irányt. Kissé letörten sóhajt fel, amikor kilökve maga előtt a fényes ajtót, egy sötét alakot pillant meg a tetőterasz szélén állni. Reméli, a férfi, aki szintén unta már a kaszinó lenti hangulatát, s feljött ide, nemsokára távozik, egyedül hagyva a nőt kicsapongó gondolataival.

Lassan, csípőjét kecsesen ringatva lépked a világos márvánnyal borított padlón az üvegkorlát felé, s vékony karjaival megtámaszkodva a hideg fémborítású üveg tetején, sötét tekintetét a lábai alatt elterülő városra szegezi. Amíg még ő is azt hiszi, gondolatai Monte Carlo bűvös látképe körül keringenek, elméjében előre furakodnak a férfiról alkotott képek, s észrevétlenül veszik át az irányítást minden idegszála felett.

Először csak az orrába kúszó, férfias, friss illatot érzi meg, melytől azonnal hevesebben kezd a szíve verni mellkasába, majd mély sóhajjal társulva, két izmos kar fonódik csípője köré. Mélyeket lélegez az elbódító illatból, miközben kívánatos testét a férfi ölelésébe simítja. Még csak megmozdulnia, vagy hátranéznie sem kell, tudja jól, ki áll mögötte. A hátvéd minden rezdülésére válaszol elcsábított teste, s a nő most először érzi azt a ritka érzést, hogy nem is zavarja, amikor a férfi így a bűvkörébe vonja.

Telt, tűzpiros ajkait résnyire elnyitva, fejét hátrahajtja a mögötte álló férfi izmos vállára, majd csak hallgatja a focista nyugodt légzését. Érzi, hogy a férfi szíve hevesen, egyenetlenül dobog, s nem tehet ellene semmit, hogy a sajátja is hasonlóképp ad választ a rég látott szenvedélynek.

– Régen láttalak már, Soledad. – suttogja fülébe a férfi varázsigeként ható szavait, miközben a nőt mély hangja egy egészen távoli világba taszítja. Az olasz nő úgy érzi, a rég látott szerelem most újra visszatért hozzá, és ahogy régen, most is ugyanúgy elbódítja, őrültségekre hívja, szenvedélyre éhesen csalogatja, s egyre távolabbi univerzumokba taszítja. A nő égre szegeződő pillantásai előtt csak ő, s a magas férfi létezik hosszú percek óta, és egyszerre az olasz szépség is belátja, hiába menekül a tiszta érzelmek, a szenvedély és szerelem halálos párosa elől, eljutni sehova sem fog, mert a spanyol férfi jelenléte, pillantása, hangja, illata hozzákulcsolta örökre.

Szenvedélyes csókot lehelve a nő telt ajkaira, a spanyol focista óvatosan fekteti le az olasz szépséget a hatalmas franciaágy puha párnái közé, majd elrévedve,a  régi időkre visszagondolva élvezi, ahogy a gyönyörű nő körmeivel végigsimít izmokkal borított mellkasán, miközben lassan kigombolja fekete ingjét, s kibújtatja belőle. Nagy kezei felfedezőútra indulnak az olasz testén, s a nő hátravetve fejét a gyönyör felé sodró érzelmektől, csak a férfi ölelésére, csókjaira, gyengéd szerelmességére vágyik. Ugyan elméje csak a mélyben gondol bele, de a nő végérvényesen függője lett a férfinak. Hiába volt minden figyelmeztetés, tiltás a családja részéről, a spanyol férfiba ütközve minden ellenállása, kétsége szertefoszlik, s a régi, boldogan és felszabadultan nevető, kecsesen táncra perdülő, fiatal nő létezik már csak.

* * *

Még egy utolsó, vészterhes pillantást vet az éjszaka sötétjében ékes gyémántként csillogó Royal Casino épületére, s remélve, hogy talán örökre hátrahagyhatja ezt a helyet, ezt a világot, búcsút int bátyjának is. Lelke sok sebből vérzik azokban a komor pillanatokban, amikor a spanyol férfi elengedi puha, törékeny kezét, s amíg kihozza a földalatti parkolóban álló autóját, egyedül hagyja az olasz nőt gondolatai társaságában a hotel előtt állva.

A nő maga köré fonja vékony, nap csókolta karjait, s lelkében fájdalommal köszön el némán bátyjától, miközben egy utolsó pillantással illeti a hatalmas kaszinó fényesen kivilágított épületét. Aztán elfordul, hátrahagyva immár a múltjaként élő régi világot, s könnyed csókot lehelve a mögötte megálló autó ajtaját kitáró férfi haloványan mosolygó ajkaira, beül a sötét kabrió bőrülésébe. Kezeiket úgy fűzi össze, amikor a spanyol férfi beül mellé, mintha pontosan így kellett volna mindig is lenniük, s halk sóhajjal eleresztve régi életét, csak az új, fényes jövőjére tud gondolni.

A napfényes Spanyolország citrusillatú, forró levegőjére, az azúrkék tenger hűs hullámaira, a szenvedéllyel átitatott múltú főváros keskeny, óarany fényével elárasztott épületeire gondol, s az elméjében felvillanó, fakó emlékképek hirtelen máris fényesek, színekkel telítettekké válnak, s a nő az egyetlen biztos pontra, élete férfiára gondolva teszi meg az első lépést előre, a saját élete felé.